Kecskés és felesége olyanok voltak, akár az első emberpár a bűnbeesés előtt. Naphosszat alsóneműben tébláboltak garzonlakásukban, egyáltalán nem zavartatva magukat önnön mezítelenségüktől. Egyelőre nem is fenyegette őket a kiűzetés édenkertjükből. Tetemes hátralékot halmoztak ugyan fel az elmaradt közüzemi díjakból, s a devizahitel törlesztőrészleteit sem fizették, a télvízre való tekintettel azonban éppen kilakoltatási moratórium volt érvényben. Amúgy is elég valószínűtlennek tűnt, hogy esetükben megismétlődjön a bibliai történet. Kecskés is, felesége is iszonyodtak a hüllőktől. A férfi ráadásul a közeli nagykereskedésben vásárolta a starking almát diszkont áron, nehogy a Föld legravaszabb állata ruházza fel az asszonyt a jó és rossz tudás képességével. Megtették ezt egy mihaszna kígyó helyett a Kecskésné által mohó kíváncsisággal olvasott bulvárlapok, amelyek megszellőztették a sztárocskák legféltettebb hálószobatitkait is.
Jól tudták, a kikelet beköszöntével nem egy kerub jelenik majd meg náluk, hanem a mogorva végrehajtó, behemót őrző-védők kíséretében. Lángpallos helyett baseballütők kerülnek elő. Kecskés rosszabb pillanataiban azon morfondírozott, hogy talán célszerűbb lenne még a kilakoltatást megelőzően magukra robbantaniuk a szobakonyhát. A közös öngyilkosságra mindketten egyfajta romantikus kalandként gondoltak, azt illetően viszont megoszlott a véleményük, mi várna vajon rájuk a halál után. Kecskés szerint a mennyországban szemérmetlenül olcsón csapolják a Sopronit, apósa sem nevezi őt élhetetlen nímandnak, mindennek betetőzéseként pedig létezik amott a feltétel nélküli alapjövedelem intézménye. Az asszony kétellyel illette férje optimizmusát. Negyedik méhen kívüli terhessége óta kizárólag pirulákkal volt képes aludni, s a barbiturát gonosz tréfát űzött vele reggelente. Öntudatát rendszerint jóval azelőtt visszanyerte, hogy teste is felébredt volna. Tökéletesen tisztában volt azzal, mi zajlik körülötte; hallotta a redőny résein át beszűrődő madárcsicsergést, Kecskés otromba szellentését, a szemeteskocsi zaját odalenn. Megmoccanni azonban a legnagyobb erőfeszítéssel se sikerült neki vagy tíz percen át. Kecskésné úgy érezte, nem is az ébredésért, hanem életéért küzd ilyenkor; mintha óriási örvény húzta volna vissza az öntudatlanságba. Feneketlen feketeségről számolt be körzeti orvosának is, aki alvási paralízist diagnosztizált a nőnél, ám hasztalan próbálta oldani páciense félelmét a Semmitől.
Kecskést nem érte váratlanul, hogy neje a koronavírus-járvány kirobbanásával csaknem egy időben újból teherbe esett. Jól tudta: a korábban elhalt négy magzat sem őrá hasonlított volna. Sokkal inkább arra az afganisztáni veteránra, akihez az asszony takarítani járt éhbérért. A gyermek apja azonban fertőzöttnek bizonyult, így ők is karanténba kerültek. Két héten keresztül Ingmar Bergman-filmeket néztek anélkül, hogy akár egyetlen szó esett volna közöttük. A beszédes csöndet Kecskésné törte meg kilakoltatásuk előestéjén. Szerinted van súlya az időnek, szegezte férjének a kérdést minden előzmény nélkül. Az újonnan fogant zabigyerek miatt duzzogó Kecskés válasz helyett leemelte az éjjeliszekrényről a nagyapjától örökölt vekkerórát, hogy aztán a konyhai mérlegre helyezze. Az asszony nem számított erre a reakcióra, elismerő pillantásától pedig élete párja olyannyira zavarba jött, hogy önkéntelenül föltekerte a cirkófűtés termosztátját, holott egy olajradiátor már ontotta rájuk a meleget. Talán a pokoli hőségtől nehezültek el szemhéjaik is; kisvártatva a férfi horkolásától lett hangos a garzonlakás. Kecskésné decensen szuszogott, s álmában érvényüket vesztették a valóság törvényei. Padlón heverő üvegcserepek álltak össze egy veszekedés hevében földhöz vágott söröspohárrá, s a nő meg nem született gyermekei hancúroztak egy játszótéren. A Semmi nem bírt már Kecskésnére nézve semminemű vonzerővel, helyette ellenállhatatlan erő taszította vissza az asszonyt az életbe.
Mégsem a féktelen öröm verte fel álmából a házaspárt, hanem a szénmonoxid-érzékelő vijjogása. Az önnön látomásától még kótyagos Kecskésné növekvő rémülettel figyelte, amint férje a bojlerhoz rohan, letekeri, majd feltépi az ablakokat, egymás után mindegyiket. A bezúduló hidegben vacogva kapkodták magukra ruháikat, mint egykoron az első emberpár, miután észrevették, hogy mezítelenek. Kecskés magához szorította feleségét, hogy melegítse. Miközben egymást átölelve ácsorogtak a közelgő kilakoltatás miatt megpakolt bőröndjeik között, nem tudták volna megmondani, vajon a csípős böjti szelek hordják-e tele könnyekkel felnyílt szemeiket, vagy valami egészen más.
(Megjelent az Alföld 2022/2-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Nagy Károly Zsolt fotója.)
Hozzászólások